Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.11.02

Politika

Hosszú ideig irigykedtem és csodáltam a közösségi oldalakon politizáló ismerőseimet. Annyira apolitikus beállítottságú vagyok, h évekig még azt sem vettem észre, h a többség nem is politizál, csak egyszerűen kritizál, méghozzá a köztudomásúan megbízható médiákban megjelenő-elhangzó hírek, álhírek alapján. Nem azért maradtam ki mindig ezekből – a sokszor jó szaftosnak tűnő száj-karate küzdelmekből – mert más vallási, ideológiai vagy politikai nézeteim vannak és szégyellem megosztani, hanem mert annyira alulbútorozottnak tartom magam politikailag, h több értelme lenne a három éves unokámmal kvantumfizikáról beszélgetni…

f-politics_2.jpgAz utóbbi időben azonban pár apró jelre lettem figyelmes, ami alapján kezd megváltozni a véleményem a témával kapcsolatban. Amit például a Facebook-on töltött évek alatt megtapasztaltam:

 

 

- szinte kivétel nélkül ellenzéki ismerőseim vannak (ez már csak azért is érdekes, mert ha ilyen a közvélemény százalékos megoszlása, hogy a pokolba lehet, h mindenki másra szavazott, mégis a jelenlegi kormány kezében van a vezetés?)
- mindig mindenki irányítottan ellenez valamit vagy lázad (persze csak szóban) valami ellen: napi lebontásban – stadionok, egészségügy, elszámoltatás, migráns- és Soros-kérdés, és így tovább, körbe-körbe… nem fura, h mindenkit egyszerre mindig ugyanaz a téma érdekel? Nem is vesszük közben észre, h ezek nem a mi saját gondolataink! Milyen a szólás-szabadság úgy, hogy már az alapötlet, a téma, a feltett kérdés sem tőlünk származik? (Talán Marx mondta Hegel-lel kapcsolatban egyszer, h hiába a briliáns következtetés, ha már a hipotézis is téves…)
- összeesküvés-elméleteket gyártunk, miközben nem vesszük észre az orrunk előtt zajló legkézenfekvőbb és leglátványosabb összeesküvést, a pszichológiai közvélemény-kezelést.
- egyes (maguk által intelligensnek kikiáltott) egyének úgy gondolják, mások szellemi táplálék igénye – szerényebb képességeik révén – kielégíthető a bulvárhírek, celebek, népbutító tévéműsorok és internetes portálok színes kavalkádjának kínálatával. Ugyanezek a magasabb rendűek csak azt nem veszik észre, h ők ugyanúgy szopják be a politikai és gazdasági bulvár tudatosan irányított, ál-vitaindító híreit, eseményeit.
- legtöbbször azt sem vesszük észre, h ezeknek az álhíreknek a végére sosem kerül pont… hiába neveznek meg név szerint „felelősöket” vagy „tetteseket” bizonyos témában, minimális százalékban járják végig az igazságszolgáltatás teljes menetét – a hír értékét, érdekességét, aktualitását veszti valahol a folyamat közben és a megvádoltak – akár ártatlanok, akár bűnösök – szép halkan kisomfordálnak a felelősségre vonás és a büntetés alól.
Ha jól emlékszem, Freud mondta, h a pszichoanalitikus nem csinál mást, mint a páciens szájából elhangzó mondat utolsó szavából kérdő mondatot kreál és hangosan visszakérdez, így irányítja a beszélgetést és egyben beteg figyelmét.
Pont ez történik velünk is, csak ugyanúgy nem vesszük észre, mint szófán hentergő lelki beteg, hogy nem szól ez semmi másról, csak figyelemelterelésről és lehúzásról és kidumálásról. Egy másik hasonlattal élve: amelyik kutya ugat, az nem harap – picit átfogalmazva: amelyik kutyát hagyják ugatni, sőt provokálják az ugatásra, az kellően elfárad, mire a harapáshoz kéne energiát kifejteni.
Hajrá!!! Marakodjunk hát boldogan, kedves politikailag és gazdaságilag kiművelt Duracell barátaim az elénk dobott koncon, a szabad gondolkodás mesterséges édesítőszeres illúziójában, miközben – ha nem is valóságos csöveken lógva – függőként csüngünk idomáraink meddő szilikon csöcsén.